BESZÁLLÍTÓINK
M A P E I
A MAPEI többéves és intenzív közreműködése a minőségi és biztonsági standardok kialakításában már 1992-ben elkezdődött, amikor MAPEI a „Responsible Care” program (a Nemzetközi Vegyipar programja a felelősségteljes magatartás népszerűsítésére) tagjává vált.
A programot Olaszországban a „Federchimica” vegyi egyesülés támogatta. 1995-ben a MAPEI megkapta az ISO 9001 tanúsítványt. Ezt követte 1998-ban az ISO 4001 szerinti környezetvédelmi tanúsítvány, és az EMAS tanúsítvány kiállítása a Milánó közelében – Robbia die Medigliában – található központi üzem részére.
A tanúsítvány a vállalati vezetés és szervezés számára igazolja, hogy a növekedés és a fejlődés hatékony és nyitott szervezés révén érhető el, amely szervezés megfelel a legjelentősebb átfogó nemzetközi standardoknak. A célJUK az ügyfelek igényeinek kielégítése, a környezet- és fogyasztóvédelmi célok figyelembevétele és ökológiai szempontból kétségbevonhatatlan termékek gyártása. Csupán kevés vállalat tudott eddig ezeknek a speciálisan magas követelményeknek eleget tenni.A MAPEI a jövőben is ezen az úton kíván haladni. A cél a minőségi tanúsítvány megszerzése mind a 28 leányvállalat számára, hogy ezzel az európai üzemek tekintetében (amelyekre az EMAS regisztráció érvényes) folytassuk az öt éves környezetvédelmi tanúsító programunkat és bővítsük az ECO termékvonalat.
Látogasson el a cég honlapjára!
K E R A C O L L

A KERAKOLL S.p.A. Olaszország közel négy évtizedes múltra visszatekintő építőanyag gyártója, ezen belül is elsősorban a
hidegburkolási segédanyag-gyártás vezető fejlesztője.
Az évi 38%-os, dinamikus fejlődését elsősorban termékei minőségének, a gyorsütemű termékfejlesztéseknek, a felhasználókkal való
gondoskodásának és a kedvező piaci árainak köszönheti.
Jól példázza ezt 2005-ös év, amikor a KERAKOLL az éves forgalmának (250 millió EUR) 5.4%-át, azaz 13,5 millió Euró-t fordított
termékfejlesztésre.
A cég filozófiájának az alapja a minőség és az ár harmóniájának megteremtése, kereskedők bevonásával a burkolók folyamatos
szakmai képzése és az élenjáró technológia fejlesztések elterjesztése.
Ez utóbbit jól jellemzi az, hogy a KERAKOLL fejlesztette ki a múlt század 60-as éveiben az első por alakú flexragasztót (H40 Flex),
amely mára már meghódította a világot.
Látogasson le a cég honlapjára!